Játék? Játék!
2014. február 20. írta: VegaLife

Játék? Játék!

Kockalány konyhája blog írójától meghívást kaptam az ""Ismerjük meg egymást bloggerek" játékra, aminek most örömmel eleget teszek, Kockalánynak pedig köszönöm a meghívást és megtiszteltetést! :)

A játék szabályai a következők:

Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kiszemelt. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különlegeset, akár hétköznapit. Keress 7 embert, nevezd meg, és linkeld be őket a blogodba. Végezetül értesítsd őket a blogjukon, hogy meghívtad őket a játékra.

7 dolog, amit nem tudhattál eddig rólam:

  • Korábban a halászlé fővárosában (ld:képen) laktam, de most Budapesten élek.Baja.jpg
  • Kb. 9-10 éves lehettem, amikor tejberizst főztem először, majd a legtöbb emlékem a vasárnapi - otthoni - palacsintasütésekhez fűződik, amit általában 3 sütővel végeztem. Nem ezért, de ma már ritkán sütök palacsintát, szóval örülök, ha nálad járok vendégségben és ezzel vársz. :)
  • Gyümölcsrajongó vagyok. Második helyen a zöldségek, harmadik helyen az olajos magvak állnak a kedvenc étkeim között. Nagyon szeretek, szeretnék kóstolni hazánkban nem igazán elterjedt gyümölcsöt, zöldséget. Még mindig várom, hogy valaki mangosztán gyümölccsel ajándékozzon meg. :) (aszalva is jó lesz)
  • Nagyon szeretnék más országban élni-dolgozni, főzni, és onnan blogolni. Kipróbálni más ország növényeit sütésben-főzésben, és nyersen is. Ha meghívsz egy hétre, szívesen főzök neked minden napra valami finom vegán ételt.
  • Érdekelnek az olyan könyvek, amelyek ételek történeteivel foglalkoznak. A filmvilágból a gasztro-filmeket kedvelem, de szívesen nézek nyomozós (vérmentes) sorozatokat, ha lehet, angol nyelven (Monk, Psych, Columbo, Death in Paradise). (TV-mentes lakásban élünk.)
  • Gyermekkorom nyarait falun töltöttem, kamaszkorom nyári élményeit pedig vegetáriánus táborok és egy-két vega barát is meghatározták. A táborok konyháin (mert leginkább dolgoztam) akaratlanul is sok alapismeretet elsajátítottam. Magdit is ebben az időben ismertem meg.
  • Férjemet régen (1999-ben) mIRC-en chatelve ismertem meg. A mIRC számunkra nem társkereső volt, hanem egyfajta közösségi hely. (mIRC-el még valaki?;) ) Alaposan megismerhettük egymást a hosszú évek alatt. Végül a legjobb barátságból szerelem, majd boldog házasság lett.  A "rézlakodalom" évét már elhagyva, hamarosan a "rózsalakodalom" évét éljük meg. :)

 

Akiket meghívok játszani:

http://zoldella.blog.hu/

http://biobrigi.blogspot.hu/

http://hataratkelo.blog.hu/

http://biovilag.blogspot.hu/

http://magdireceptek.blogspot.hu/

http://vegasztromania.blog.hu/

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr615812411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZöldElla 2014.02.23. 00:53:49

Köszönöm a játékra hívást. :) Teljesítem és természetesen továbbítom a játékot. :)

Kockalány 2014.02.25. 21:22:24

Örülök, hogy beszálltál a játékba, tök jó! :)

VegaLife 2014.02.25. 21:54:56

@Kockalány: kössz, hogy rám gondoltál, engem hívtál meg! :)
süti beállítások módosítása