Fenséges flódni
2021. december 06. írta: VegaLife

Fenséges flódni

nyers_flodni_karacsonyra.jpgVágyakozásom félelemmel keveredett, amikor korábban elhatároztam, kipróbálom a nyers flódnit. Nyerset, mármint csak növényi alapanyagokból, olyan változatban, ahol nem kell sütni, hanem nyersen elfogyasztható. Féltem, hogy az almalap (ami tulajdonképpen a flódni tésztájaként szolgál) nem fog összejönni és így nem sikerül elkészítenem. Ma már bátorítok mindenkit, próbálja ki, mert az almalap elkészítése roppant egyszerű - csak éppen időigényesebb az átlagosnál. Ezért ha karácsonyra ezt szeretnéd elkészíteni, már érdemes előkészíteni az almalapokat előre, így a kész almalapok nem romlanak meg hetekig, sőt hónapokig sem. Nem kell megijedni attól sem, hogy az elkészítése a leírás alapján időben sokáig tart. A legjobb dolog, hogy az almalapok aszalása ugyan hosszas órákat vesz igénybe, de nem kell ott lenni és óránként ellenőrizni. Emlészem egyik reggel elkészítettem az almaturmixot, elindítottam a sütős aszalást (lásd lentebb a leírást) és simán végigdolgoztam a 8 órát - első alkalommal home-office-ból, otthonról, második alkalommal pedig bementem az irodába és mire hazajöttem nagyjából kész lett az almalap. A harmadik alkalommal pedig éjszakára tettem rá.

A recept

Hozzávalók az almalaphoz:

  • 5-6 db kimagozott alma (Nagy tepsire nézve 1 vagy 2 lap jön ki ebből a mennyiségből - attól függően, hogy milyen vastag lapot kívánunk készíteni. A vastagabbaknak több aszalási idő kell.)
  • víz
  • igény szerint banán, ha édesebbet kívánunk készíteni.

Az almákat turmixgép poharába daraboljuk és kevés vízzel sűrű masszát turmixolunk, majd aszalógép tálcájára kiterítjük, és megaszaljuk. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap.

Töltelékek:

1. Mákos töltelék:

  • 1 csésze mák (beáztatva, megszárítva, megdarálva)
  • 1/2 csésze datolya
  • frissen facsart narancslé

A mákot néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés narancslét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése.

2. Szilvás töltelék:

  • 1.5 csésze aszalt szilva megáztatva
  • 1/2 csésze mazsola, aszalt gyümölcsdarabok megáztatva

Az aszalt szilvát éppen csak addig áztatjuk, mig puha nem lesz, ha eleve puha aszalt szilvánk van, akkor nem szükséges áztatni. Ha áztatjuk, szűrjük le jól a levét, majd aprítógéppel összedaráljuk. Ugyanígy folytatjuk az eljárást az édesítésre szánt gyümölcsdarabokkal, majd a két szószt alaposan összekeverjük.

3. Diós töltelék:

  • 1 csésze dió (beáztatva, megszárítva, megdarálva)
  • 1/2 csésze datolya
  • 1 bio citrom reszelt héja

A diót néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt majd megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése.

A flódni összeállítása innen már egyszerű: az első gyümölcslapra rákenjük szélétől széléig a mákos tölteléket, majd erre ráhelyezünk egy újabb gyümölcslapot. Erre jön a szilvás töltelék, majd újra gyümölcslap amit a diós töltelékkel kenünk meg, majd a tetejére egy újabb gyümölcslap. 

Néhány órát - ha van elég türelmünk még :) - egy éjszakát hűtőben pihentetjük, majd szeleteljük.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr9916774376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása