Mexikói babos kukorica tortillachipsszel
2013. március 05. írta: VegaLife

Mexikói babos kukorica tortillachipsszel

mexikói babos.jpgEgy legenda szerint, élt egy bátor indián, aki aggódott az embereinek a nehéz sorsa miatt, mivel kevés volt az élelem és nagy éhezéseknek néztek elébe. Ezért úgy döntött, elhagyja faluját és böjtölésbe kezdett (ha már úgyis böjt ideje van...:) ) Négynapi böjtölést követően megjelent neki Mondamin isten, aki birkózásra hívta ki. Azt ígérte, ha az erőpróbát elveszti, akkor megmenti az indián népet. Hosszú küzdelem volt az isten és az indián között. Három éjjel, három nap küzdöttek egymással. Ugyan az indián a böjtölés és éhezés miatt le volt gyengülve, de sikerült győzedelmeskednie Mondamin istenen. A végtisztességet is megadva az istennek, eltemette, s a sírján hamarosan kukorica növények termettek.

Bizony, a kukorica már legalább 4,5 évezred óta ismert növény. A perui partvidékek őslakosaitól eredeztetik. A 13. században vándorló aztékok kerültek a mexikói völgybe, ahol fel is építették Mexikó City-t.(Helyesbítés:1325 táján Tenochtitlan fővárost alapították meg, de 1519-ben érkezett a vidékre Herman Cortes több száz katonával, akik lerombolták a várost és romjain elkezdték felépíteni a mai Mexikóvárost) Az akkori farmerek könnyen öntözhető kerteket hoztak létre a kukoricatermesztéshez. Az aztékok békésen együtt éltek a környező népekkel, földműveseik pedig a helyi termelési hagyományokat is megtartották. 20 napos hónapokból állt az év, így nem 12, hanem 18 hónap volt egy évben. A fennmaradó 5 napot pedig az ünnep, a babona és az áldozat idejének tartották. Eközben őslakos dél-amerikai mesteremberek és farmerek telepedtek le a perui hegyek által körbevett Cuzco-völgyben. Ők voltak az inkák. Északi és dél irányú terjeszkedéseikkel együtt a kukoricatermesztés is tért hódított.

Hagyományos rituálék során az indiánok haldarabot tettek a földbe a kukoricaszem mellé, ami lassan, de sokáig ható trágyaként munkálkodott. Később ugyanezeken a területeken fekete babot és tököt is vetettek. A babok támaszaként a kukoricát használták. Amikor az első termések beértek, "Zöldkukorica ünnepet" tartottak, és parázson sütötték meg a kukoricacsöveket.

S azt már sokan tudjuk, hogy a "tengeri" Európába kerülése bizony Kolumbusz nevéhez kötődik, aki az Újvilág felfedezésével néhány más növényt is meghonosított az "olasz csizmájú büszke nő" területein.

Hála az élelmiszeriparnak gyorsan és egyszerűen készíthetünk mexikói ételt. Természetesen, ha valaki el szeretné kerülni a konzerves paradicsomos babot, megteheti. De már nem garantálható a 30 perc alatt elkészíthető ebéd vagy vacsora.

Hasonló receptről már írtam korábban. Most ezt egy kicsit módosítottam, felturbóztam.

A recept:

Hozzávalók:

  • 1 paradicsomos babkonzerv (vagy 1 bögre áztatott, majd puhára főzött bab)
  • 1 kidney babkonzerv (ezek általában sós lében készülnek, szintén helyettesíthető főzött babbal)
  •  2 kukoricakonzerv (vagy 2 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit)
  • 3 dl sűrű paradicsomlé
  • majoránna
  • bazsalikom
  • fokhagym
  • 30 dkg (barna)rizs
  • chilipaprika (elhagyható, csak "erős gyomrúaknak")
  • tortilla chips
  • salátalevelek

 

Elkészítés:

A rizsszemeket alaposan átmossuk, teflon edényben olaj nélkül kicsit megpirítjuk, majd bő vízben megfőzzük.

Amíg a rizs fő, elkészítjük a mexikói szószt:

A paradicsomos babokat és kukoricákat összeöntjük. A sós lében eltett babkonzervet átmossuk, hozzátesszük a többi babhoz és kukoricához. Hozzáadjuk a paradicsomot, majd felfőzzük. Egy kevés majoránnával és bazsalikommal, esetleg pár gerezd összezúzott fokhagymával ízesítjük.

Ízlés szerint főzés után rakhatunk hozzá chilipaprikát.

Tálalásnál a tányér szélére salátalevelekből kört formálunk, majd tortilla chipseket teszünk a levelekre. A tányér közepére rizst halmozunk és annak a tetejére kerül a paradicsomos-babos-kukoricás szósz. Alapvetően úgy jó enni, hogy a chipsre halmozunk egy kevés rizst, mexikói szószt na és az egészhez egy kis salátalevél dukál.

Dekoratív, ízletes, laktató, kiadós, gyors. Eddig mindenki szerette, aki főztömként kóstolta. Legutóbb egy piros kaliforniai paprikát is beleszeleteltem. De feldobható egy kevés szeletelt gombával is.

 mexikói babos egytál.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr545117386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savaz 2013.03.05. 15:24:50

Az aztékok Tenochtitlan-t építették, majd miután ezt a spanyolok lerombolták, kicsivel arrébb építették fel Ciudad de México-t (Mexikóváros), amit az amcsik hívnak Mexico City-nek.
Az aztékok olyannyira békében éltek a környező népekkel, hogy amikor a sokat látott spanyol martalócok is rosszul lettek, mikor meglátták a feláldozott foglyok vérében tocsogó templomaikat és az áldozatnak kivágott szíveket.

Könyörgöm: Wikipédia!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.05. 16:38:24

jól hangzik, ki fogom próbálni a hétvégén!
Köszi.

VegaLife 2013.03.05. 16:42:23

@savaz: Köszi a kiigazítást. Wikipédiára azért nem esküszöm fel, még ha jelen esetben a te írásod igaz - és nem a könyv, amiben olvastam - találtam már Wikipédián is hatalmas baklövéseket.
Amúgy tudok az emberáldozatokról, akiket a napistennek áldoztak a terményekért és az esőért. De nyilván nem öldökléssel fogok kedvet csinálni egy recept elolvasásához, elkészítéséhez...
És még egyszer megnéztem. A könyv szó szerint így írja: "Az aztékok békésen együtt éltek a környező népekkel..." Valószínű, a könyv írói, szerkesztői sem az öldöklésre helyezték a hangsúlyt, amikor a kukorica származását firtatták... (Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet c. könyv)
A Mexikó várost javítom.

VegaLife 2013.03.05. 16:43:40

@doggfather: Örülök, ha tetszik, s hogy ki is próbálod!:)
süti beállítások módosítása