Hagymás napraforgókrém
2015. március 10. írta: VegaLife

Hagymás napraforgókrém

hagymas_napraforgokrem.jpg

Két dolgot kell megemlítenem a szendvicskrémmel kapcsolatban: Az egyik, hogy ha még mindig van otthon "kihajtott" hagymád (ami zöld hajtásokat hozott), akkor akár erre is felhasználhatod, hogy idő előtt teljesen tönkre ne menjenek a hagymák. A másik, az a szenzációs ebben a krémben, hogy a hagyma és a napraforgó ízét egyaránt kiérzed, miközben alig bírsz ellenállni az újabb és újabb falatoknak. Mégsem lesz utána zavaró hagyma-leheleted. :)

A recept:

Hozzávalók:

  • 3-4 hagyma (felkarikázva használtam fel)
  • 1,5 dl napraforgó
  • 2 dl víz
  • ételízesítő vagy só
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • turmixgép vagy botturmix
  • sörélesztő-pehely (elhagyható, ha gluténmenteset szeretnénk, más különben nem érdemes, mert annyira jó ízt ad.)

 

Elkészítés:


A napraforgó szemeket kicsit megpirítjuk, majd egy turmixgépbe szórjuk, rákarikázzuk a hagymát, hozzádobjuk a fokhagymát, megszórjuk egy kevés sóval vagy ételízesítővel, 2-3 kanálnyi sörélesztő-pehely és végül víz mehet még a turmixgépbe. Az egészet addig turmixoljuk, míg krémes állaga nem lesz. Ha szükséges, még kevés vizet hozzáadhatunk. Kész is a nagyszerű és egyszerű hagymás napraforgó szendvicskrémünk.

A pirított napraforgóból érdemes valamennyit elkülöníteni, amivel megszórhatjuk a szendvicseket. Még egyedibb ízt varázsol az ételünknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr757255977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása