Kovászos uborka és társai gluténmentesen
2014. augusztus 02. írta: VegaLife

Kovászos uborka és társai gluténmentesen

gluténmentes kovászolás.jpg

Az igazat megvallva sosem voltam odáig a kovászos uborka ízéért. Megettem, ha éppen ez volt terítéken, de a savanyú uborkát sokkal jobban szeretem. Férjem viszont odáig van a kovászos uborkáért. Már tavaly, sőt tavalyelőtt is terveztem egy "kovászolós projektet", de valahogy kimaradt. Most viszont, anyósomtól kapott kovászos uborkát férjem már megette, és csak itt motoszkált bennem, hogy ez annyira pofonegyszerű művelet, igazán kipróbálhatnám. Nem én lennék, ha nem tettem volna bele egy kis különlegességet. Három befőttes üveggel készítettem, mindegyikbe más és más zöldség került.

A recept

Hozzávalók:

uborka/cukkini/cékla (a fő kovászolásra váró zöldségek)

nyers kukoricacső

nyers, hámozott krumpli

só (literenként 1 evőkanál)

kapor

fokhagyma

víz

üveg

 

Elkészítés:

Az uborkákat, céklákat, cukkiniket jól megmossuk, (a céklát meg is hámozzuk). Az uborkákat négybe vágjuk úgy, hogy az egyik végétől kezdve az uborka feléig bevágjuk hosszában, majd a másik végénél szintén ugyanígy vágjuk be. Így 4 részre lesz vágva, de nem esik szét mégsem darabokra, "szeletekre". A cukkini méretétől függően akár hasonlóan így járunk el, vagy vastagabb csíkokra vágjuk fel. A céklát hámozás után kb. olyan méretű hasábokra vágjuk, mint a hasábburgonya. A krumplikat megpucoljuk, félbevágjuk (aprócska krumplikat használtam fel hozzá.

[Az üvegeket a biztonság kedvéért csírátlanítottam: Egy fazékba beletettem mindhárom üveget, a fazékba és üvegekbe is engedtem vizet, majd addig főztem, míg a víz az üvegekben is elkezdett rotyogni. A vizeket kiöntöttem belőlük utána.]

Az üveg aljára rakjuk a kapor felét (én legalulra direkt felvirágzott kaprot tettem), a krumplikat, majd szép sorba állítva az uborkákat, cukkiniket, céklát közéjük a megpucolt fokhagymát majd a tetejére a megmaradt kaprot és krumplival "szorítottam le". Előzőleg felforralt majd langyosra hűtött sós vízzel felöntjük úgy, hogy teljesen befedje a lé a zöldségeket. Letakarjuk (tálcával, kistányérral, stb.), és kitesszük a napra. Pár nap múlva fogyasztható! Saját levében, hűtőben tárolható, ha nem fogy el mind.

A krumplitól már eleve gluténmentes (az emberek nagy része kenyérrel készítik krumpli helyett). Azonban jött a kihagyhatatlan ötlet: ha már a Kovászolás lényege a 2 K, értsd: Keményítő és Kapor, mi lenne, ha a Keményítő nem Krumpliból, hanem Kukoricából adódna hozzá? Óvatosságból csak az egyiket (a cukkinis kovászolást) próbáltam ki így. Egy kukoricacsövet (anyósom kertjéből érkezett a friss, zsenge cső) felvágtam vastagabb karikákra és a krumpli helyett ezeket raktam az üveg aljára és tetejére. A melegben úgy megkovászolódott a zsenge kukorica, hogy simán fogyasztható lett, sőt a kovászos dolgok közül ez lett a kedvencem. Az üvegbe sárga cukkini is került. Lágy íze lett.

A kovászos céklát még nem kezdtük meg, de a levét teszteltem, finom lesz. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr146568681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása