Eleki Egészségközpont 9. rész
2012. július 13. írta: VegaLife

Eleki Egészségközpont 9. rész

20120712_163027laz.jpg9. nap

Gondolataimban már holtpont volt ez a nap, egyre jobban hiányzott az otthon és a férjem. Na meg egy kis kaja a régi napokból, mint pl. egy töltött paprika (persze hús nélkül). Hát igen, töltött paprika és zöldborsó főzelék. Amióta az eszemet tudom ez a két kedvencem. De nem is nagyon akarok már a vágyakozásaimról írni, mert annál rosszabb, amikor összefut a számban a nyál, és nem kap rá választ, legfeljebb egy finomabb pofont.

Szóval a turnus is már a végét járta, és nekem pedig lehetőségem volt ezen a napon gyümölcsöt és gabonát enni. Minden nap vártam, hogy a többi néhány ember, aki az „átlag” menüt fogyasztja, mikor kap végre árpát (gerslit) reggelire. Én nagyon szeretem. Ráadásul a melegben a szervezet számára hűsítő hatással bír, persze nem úgy, mint egy jégkrém vagy fagylalt. Arról nem beszélve, hogy a bélrendszert is megmozgatja, s akinek szorulása van, egyen egy kevés főtt árpát és megoldódik problémája. Mivel napok óta zöldségeken éltem, és nem annyit ettem, mint hajdan, annyi apró problémám volt, hogy míg máskor akár 2-3 alkalommal is sikerült könnyítenem „terhemen”, úgy most az egy épp, hogy összejött. De az árpa rendbe tett. Azóta ismét megfelelően működik a „tisztulásom”.

Gondolom már rájöttetek, hogy gabonás napomon épp árpa volt reggelire. Darált mákkal és barackkal, valamint gyümölcs volt hozzá. Először kivégeztem a gyümiket, majd az árpás reggelit. Finom volt. Egyesek szerint alig volt édes íze, nekem azonban Kánaán volt. Se túl édes, se kevésbé. Pont megfelelő. Ebédre az asztalomra pedig barnarizses rizibizi diófasírttal került.

20120710_073638Árpa.jpg
20120710_131603rizibizi.jpg
20120710_132542fasírt.jpg

Ebben a napban mégis nem a második gabonanapom volt a különleges, hanem sokkal inkább a délutáni kezelésem. Eddig javarészt gőzpakolást kaptam, olykor azt követően egy kis hátmasszázst, illetve a kezeimen korábban (Elekre jövetel előtt) megjelent apró kiütéseimet zabpehelylisztes vizes keverékben történt áztatással kezeltük, majd olíva olajban elkevert mentacseppekkel kentem be a kiszáradt bőrfelületet. Most azonban egészen más terápiát próbálhattam ki, ez pedig a lázterápia volt. A következők szerint lett végrehajtva:

Kedves Kezelőm egy kád forró vizet készített számomra elő, míg átöltöztem fürdőruhába. A víz 43 C fokos volt. Megpróbáltam beszállni, de túl forró volt, így lehűtötte 41 C fokra, s ezt már nagyon jól elbírtam. Mielőtt beléptem, megmérte a hőmérsékletem. Meglepett, hogy 37 C fok volt, bár iszonyú meleg volt az időjárás, és előtte épp mozogtam aktívabban rövid ideig. Mikor a vízbe ültem, a mellkasomra terített egy frottír törölközőt és elkezdte locsolni a kád vizével a felső testemet. Ezzel emelte a belső hőmet. 38,8-ig sikerült feltornázni. Ezt követően 38,7 fokon tartottuk legalább 30 percig. Mindeközben 5-10 percenként mérte a lázamat és borogatást kaptam tőle a fejemre és a nyakamra. Sajnos nem mindenki bírja ki sokáig, feladja, így aztán nincs meg a kellő hatás a szervezetben a bacik elpusztítására. Örültem, hogy bírtam mindvégig. Mintha a betegség megártott volna, olyan humoros mondatokat szóltam miközben beszélgettünk a lázterápia alatt, hogy csodálkoztam magamon. Pedig nem álltam alkoholos befolyásoltság alatt. A fél óra leteltével pedig leengedte a vizet a kádból, átdörzsölte hideg vizes törölközővel a lábamat, majd enyhe hideg testzuhany következett. Bebugyolált egy óriási lepedőbe (akárcsak az anyukák a gyerekeket), felmentünk a szobába és az általa előre elkészített „melegágyba” kellett lefeküdnöm. Melegágyon azt értem, hogy 2 pokróccal is betakart – alul, felül, oldalt, nyakig mindenhol beborított. A fejemet pedig törölközőbe csavarta. Így lettem kényszerpihenőre rakva. 45 percig. Közben csendesen, figyelmesen borogatta a homlokom. 37,6-tal kerültem az ágyba. Majd felment 37,8-ra, ezért kidugtam a takarásból a két karomat. Mindeközben szívószál segítségével vízzel is itatott. Az egész műveletet élveztem, visszatekintve szívesen kipróbálnám újra és újra, de amint látható, közel 2 órás idő szükséges az elvégzéséhez.

A 45 perc letelte után a takarókat szép lassan levette rólam, és lassan visszaállt a normál hőmérsékletre a testem. Utána fürödtem, hajat mostam és úgy felfrissültem, mint szárazság utáni záporban a termőföld.

A magáról a fürdővizes lázterápiáról mellékeltem fentebb egy képet. Kezelőmhöz ketten tartoztunk, a másik kezelt vendégtől kértem engedélyt, hogy arc nélkül készíthessek képet róla. Így minden kedves olvasó jobban el tudja képzelni a fürdővizes lázterápiás kezelést.

Eleki tartózkodásom történeteinek hamarosan vége, de még tartogatok egy-két érdekes beszámolót.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr624650872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása