Briliáns édesség az ünnepnapokra vagy vendégségbe, sőt akár gaszto-ajándéknak is kiváló. Briliáns, mivel kevés hozzávalóból elkészíthető, ráadásul gyorsan elkészül, nem időigényes, az íze pedig olyan tömény, hogy nem kívánunk belőle túl sokat enni. A trüffel szónak két jelentése is van, az egyik egy…
Sült alma dióval
Először is be kell vallanom, hogy ez a fionmság sokkal gyorsabban elkészül air fryerben, forró levegő sütőben. De ha neked nincs, az se tartson vissza, mert sütőben is elkészíthető, csak valamivel lassabban, hiszen a sütő felmelegítése és melegen tartása lassabban megy végbe. Finom kis őszi édesség,…
Szilvakrémes sütemény (nyers, vegán)
A nyarat a dinnye miatt szeretem, a nyár végét a nagy barackok miatt, az őszt pedig a szilva miatt. Emlékszem, Magyarországon is még karácsony előtt néhány héttel is találtam magyar szilvát piacon akkor, amikor enyhe volt a tél kezdet. Őrizgettem a balkonon, letakarva karácsonyig, hogy aztán jó kis…
Barackos nyers finomság
Ugyan ez a sütemény 3 rétegből épül fel, azonban nem tart sokáig elkészíteni. Egy jó turmixgép és aprítógép/daráló szükséges hozzá. Most, hogy barackidény van, terem a sok finom különféle barack, bármelyik fajtáját felhasználhatjuk hozzá, csak édes és érett legyen. Előnye, hogy nem kell sütni, csak…
Teff őszi ízekben
A teff egy gluténmentes gabona, amely leginkább Etiópiában terem. Érdekessége, hogy a legkisebb gabona. Kálciumtartalma magas, 180 mg/100g, emellett foszfor, vas és cinkben is gazdag, s mint a legtöbb gabona, úgy a teff B-vitamin tartalma is jelentős. Népszerűsítésére egy finom reggeli kását hoztam…