Félbarna toast kenyér
2014. február 13. írta: VegaLife

Félbarna toast kenyér

toast kenyér.jpgBemész egy boltba vagy egy szupermarketbe és láthatod a szeletelt kenyerek végtelen hadát előre csomagolva. Kezedbe veszel egyet, elolvasod az összetevőket és elmegy a kedved attól is, hogy jó kis melegszendvicset készíts belőlük, mert látod, mennyi felesleges "cuccot" tesznek hozzá, hogy 1, tartós legyen; 2, legalább egy kicsit barnás színnel bírjon; 3, elég nagy méret jellemezze, 4, kevés pénzből elég sok készülhessen, és folytathatnám még a sort egyéb indokokkal. STOP! ELÉG! Lépjünk a tettek mezejére és készítsük el saját toast-kenyerünket, ami esetében biztosan tudjuk, milyen anyagokból készül. :)

A recept:

Hozzávalók:

  • 2,7 dkg friss élesztő
  • 3,3 dl meleg víz
  • 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 40 dkg fehér liszt (BL-55)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dkg só

 

Elkészítés:

A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.

Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok kenyeret sütve legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.

Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.

Közben elővesszük a többi hozzávalót.

Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.

Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő program kiválasztásával a gép elkészíti nekünk a kenyér tésztáját. Kenyérsütőgép hiánya esetén a kezünkkel kell átgyúrni, átdagasztani addig, míg a tészta elválik az edény falától és hólyagok jelennek meg a tészta felszínén a dagasztás közben.

Amikor elkészült a kenyértészta, duplájára kelesztjük meleg helyen letakarva. Majd ismét a kezünkkel kicsit átgyúrjuk és mehet a sütőpapírral bélelt kenyérsütő-formánkba. Letakarjuk megint, meleg helyen megkelesztjük, majd előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük. Régi gázsütőben sülnek a kenyereim, így olyan finom ropogós héjuk lesz, amit nem tudok leutánozni egy villanysütőben. Villanysütőben sütve érdemes a kenyeret sütőbe rakás előtt és a sütés befejezése előtt 10 perccel vízzel lespriccelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr515812048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása