Eleki Egészségközpont 2. rész
2012. július 03. írta: VegaLife

Eleki Egészségközpont 2. rész

1. nap este:

Ami azt illeti, 9 óra és örülök, hogy mindjárt alszom. Estefele már elgyengültem attól, hogy egész nap nem ettem semmit. Amikor gondolatban is elgyengültem arra gondoltam, hogy nem vagyok egyedül. Egyrészt azért sem, mert az itt „gyógyuló” vendégek közül nem egyedül nekem jutott az első napi böjt. Ha más kibírja, én is kifogom.  7 óra felé volt egy kritikus pontom – fizikailag nem volt erőm, így az esti együttlétet, ami elsősorban a lélek gyógyulásához ajánlatos, kihagytam. Kezelőm meglátogatott, kedvesen vizesborogatást helyezett a fejemre, majd a kezemre. Ettől kis idő múlva jobban lettem, s mire az esti beszélgetésnek vége lett, már le is fürödtem.

Holnap „zöld” napom lesz, táplálék szempontjából. Már várom. Legalább kerül belém valami koszt. :) Na nem kosz. :)

 

2. nap reggel:

Ismét 5 órakor ébredtem. Valószínű valamelyik szomszédban kukorékoló kakas szörnyű hangjára, ugyanis ébredést követően volt alkalmam meghallgatni a környéken egymást váltó kakasok kukorékolását. Majd jobban feleszméltem és arra gondoltam, hogy „jééé, 34 órája nem ettem és nem vagyok éhes". Nem morog a gyomrom, és a testem is könnyű, frissnek érzem magam. Hirtelen eszembe jutott, mi lenne, ha a mai napot is megpróbálnám hasonlóan eltölteni, mint tegnap, de estére a fáradt testemmel nehezebben viseltem a kajahiányt.

De most reggel, kipihenve sokkal jobban érzem magam.

Hamarosan kezdődik a reggeli napindító áhítat, így most be is fejezem, s majd legközelebb talán már beszámolok a tegnap délutáni gőzpakolásról, amit a gerincemre kaptam. Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon-nagyon kellemes és jó volt. Remélem, ma is megismételhetjük.

„A gyógymódok használata csodákra képes” – megérkezésünk estéjén többek között ezzel a bölcsességgel térhettünk nyugovóra. (De erről majd később…) Most pedig ezzel búcsúzom egy időre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr154625250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása