Eleki Egészségközpont 7. rész
2012. július 12. írta: VegaLife

Eleki Egészségközpont 7. rész

20120707_072911sz.jpg6. nap és 7. nap – A hétvége

Szóval az utolsó néhány napról csak megkésve tudok beszámolni, mivel egyéb okok miatt kevés szabadidőm jutott.

6. napon ismét saláta és zöldségfélék jutottak eledelül. Komolyan mondom, sokkal nehezebb kibírni egy ilyen napot, mint a „semmit nem eszem” böjtnapot. Még dél sem volt, de én már totál feszült voltam, mert nuku gyümölcs, nuku gabona, és a pénteki jó kis gabona-gyümölcs nap után bizony szerettem volna enni egy lédús barackot vagy finom görögdinnyét.

20120707_132527sz.jpgAz ebédem saláta és spenót brokkolival ugyan finom volt, de délutánra úgy éreztem erőm elszállt a gyenge széllel. Drága kezelőm pedig jött és kedvesen kedvet csinált egy sétára, még ha úgy is éreztem, felállok és eldőlök, de nem. Mire az utca végére értünk egész jól éreztem magam. Bizonyára az is feldobott, hogy merre sétáltunk. A vendégház közelében már szántóföldek és veteményes telkek vannak. Öröm volt látni, hogy egy telek kukorica sor, egy telek veteményes. Sajnos fényképezőgépet nem vittem, így nem tudok a sétán látott dolgokról fotós beszámolót adni. Az ebédről és a reggeliről viszont mutatom a képeket.

Szombaton kezelés nem volt. Ezért is volt kicsit nehezebb a salátanapot végighúzni. De túléltem, mi sem bizonyítja jobban, hogy következett a vasárnap, amikor már hüvelyest is ehettem, így az ebédem vöröslencse főzelék, saláta és spenótfőzelék volt. Három féle, igen. Nekem nagyon tetszett…

20120708_131412sze.jpg

De a lényeg a vasárnapban, hogy elmentünk délután Gyulára fürdeni. A fürdésből végül az lett, hogy leúsztam 1 km-t. Nagyon boldog voltam. Annak ellenére, hogy nem volt bennem tartós emésztést igénylő ebéd, kevesebb, mint 50 perc alatt teljesítettem a 20x50 méteres távot. Ezután megérdemelve a termálvízben még várt ránk egy kis áztatás.

Lényegében másnap is éreztem az úszás jó hatását.

Az étkezéssel kapcsolatosan még szeretnék beszámolni arról, hogy mivel több egyedi étrendű vendég tartózkodik a turnuson, így minden étkezésnél névre szóló ételeket kapunk. Amiket természetesen ad hoc jelleggel mindig más és más asztalhoz ültetve, más és más vendégekkel kerülhet össze az ember. Azért is kedvelem ezeket a közös étkezéseket, mert lehetőségem van megismerni különféle élethelyzetben, betegségben lévő embereket. Annak ellenére, hogy a társaság 20 és 63 év között vegyesen szelektálódott ide, mégis olyan a közösség, mint egy nagy család, vagy jól összeszokott közösség. Nyilván ennek az is a titka, hogy mindenki gyógyulni, fejlődni jött. Egy a cél. Szívben, lélekben, tudásban egyaránt. Példának okáért minap elbeszélgettem „családunk” legidősebb tagjával. Mint minden többi vendégnél, így nála is kíváncsi voltam, milyen célból vesz részt ezen a egyharmad hónapon.

Elmesélte, hogy két évvel ezelőtt vastagbél rákkal műtötték. Előtte már átállt a vegetáriánus étrendre, de a műtétet követően vegán próbált lenni. Azonban ahhoz, hogy valaki vegán legyen, tudásra is szükség van. Nos a tudás megalapozására (is) rendkívül alkalmas egy-egy végigkövetett turnus.  Elmondta, hogy mindemellett a testi, lelki megújulásban is része van/volt. Sikerült elhatározásra is jutnia, hogy otthon folytatja mindazt, amit itt megtanult, s amit a korábbiakban nem tudott. Előnyére szolgál(t) a kenyérsütés fortélyai, magból készíthető növényi tejek skálájának új ismerete, valamint a zöld levek fogyasztása is nagy segítségére volt.  Egy szóval így fogalmazta meg: „áthangolódtam”. Áthangolódott a teljesebb növényi táplálkozásra. És most már megfelelő tudással tudja folytatni a „new start” életmódot.

Sok erőt kívánok neki a folytatáshoz! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr534648347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása