Kovásztalan kenyér forró levegő sütőben
2021. március 22. írta: VegaLife

Kovásztalan kenyér forró levegő sütőben

kovasztalan_kenyer_gyorsan.jpgMár számos változatban készítettem kovásztalan kenyeret, azaz pászkát, páskát. Gluténmentes, magvas, gombás kovásztalan kenyér már van fenn a blogon. A hagyományos receptje is megtalálható a blogomon lassan 10 éve. A mostani azonban abban különbözik, hogy air fryer-ben, azaz forró levegő sütőben készült. Hamarosan itt a húsvét és ha ekkor tényleg húsvéti ételt szeretnénk az asztalra tenni, akkor a legeredetibb étel csakis a páshka, páska, pászka lehet. Erre bizonyíték maga a Szentírás szava: "Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik." (Lukács evangéliuma 22:1)"

A zsidó nép húsvétkor ünnepelte egy héten keresztül az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásukat. A Biblia szavai alapján mintegy 430 évet élt a zsidó nép Egyiptomban. József (álomlátó, színes ruhás) által kerültek Egyiptomba a 7 éves éhség idején. Letelepedésükkor József a fáraó második embere volt, még kedvező életkörülményeik voltak, azonban József halála után fáraók is meghaltak és ahogy a nép egyre növekedett, komoly veszélyt jelentett az egyiptomiak számára, így azok a rabszolgaság igájába hajtották a zsidókat. Sanyarú életük volt, amiről a Biblia részletesen beszámol. Tudniillik születés-szabályozást rendelt el a fáraó a zsidók túlszaporodásának akadályozására. Minden fiú gyermeket meg kellett (volna) ölni. Továbbá rabszolgaságuk kemény fizikai munkát is jelentett. Szalmából és sárból vetettek téglát, amit felhasználtak az építkezésekhez. A Biblia meg is emlékezik arról, hogy városokat építettek. "Rendeltek azért föléjük robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. (Az egyiptomiak a zsidókat) És építettek a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt." (2 Mózes 1.11).

Mivel igen keserű körülmények közt éltek a zsidók ekkor már, nyomorúságukban az Úrhoz kiáltottak szabadításért. Meghallotta Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről (amely több ígéretet is tartalmazott, melyek közül egyik egy saját föld volt - Kánaán). Ekkor küldte el Mózest hozzájuk, aki kérte a fáraót, hogy engedje el a népet a pusztába. A fáraó azonban makacson kitartott, a 9 csapás sem hozta meg nála a változást. Mígnem a 10. csapás, amikor Egyiptom minden elsőszülött gyermeke (még az állatok fajzása is) egy éjszaka alatt meghalt. Ehhez az eseményhez tartozik a páska, a kovásztalan kenyér. 

kovasztalan_kenyer_vegan.jpg

Isten ugyanis elrendelte az izraelitáknak (zsidók másik neve), hogy öljenek le egy bárányt, izsóppal hintsék a bárány vérét az ajtó félfákra, süssék meg egyben a bárányt, készítsenek kovásztalan kenyeret. Mindezt azon az éjszakán keserű füvekkel kellett elfogyasztaniuk, indulásra készen, derekaik felövezve, saruik lábaikon, pálcáik kezükben, nagy sietséggel. Készen kellett állniuk az útra, hogy Egyiptomot, a szolgaság házát (országát) elhagyják. Az ajtófélfákra hintettt vér távol tartotta a veszedelmet tőlük. Azon az éjszakán minden elsőszülött meghalt, ahol nem volt az ajtó félfán a vér. 

A fáraó végre elrendelte a héberek kivonulását. Az Úr pedig rendelkezésre adta, hogy ezt az ünnepet, szertartást évről évre megtartsák: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta"  (2 Mózes 12,27)

Ez tehát a húsvét eredete. 

Amint az elején írtam, ezt a kovásztalan kenyeret air fryer-ben készítettem. Sajnos kicsit vastagabb lett, de a széle így is finom ropogós volt.

A recept

Hozzávalók:

  • 1 kisebb bögre teljes kiörlésű búzaliszt
  • 1 kisebb bögre fehér liszt
  • csipet só
  • pár csepp olívaolaj (elhagyható, kipróbáltam nélküle is jól működik)
  • víz amennyit felvesz (legalább 1 hasonló bögre vagy némileg több is)

 

Elkészítés:

A hozzávalókat a fenti sorrendben egymáshoz keverjük. Majd tésztát gyúrunk belőlük. Munkaasztalon vagy gyúródeszkán kör alakú lapot készítünk belőle. Mielőtt megsütjük, érdemes felcsíkozni a felszínét, így könnyebb a kenyeret megtörni, miután megsült. Air fryerben (forró levegő sütőben) mindkét oldalát 10 percig sütjük kb. 180-200 fokon. Ha nincs ilyen készülékünk, készíthetjük sütőben is. 

Káposzta salátával fogyasztottuk, de pástétomokkal is finom.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr2116473392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása