Léböjt táborban jártam...
2018. augusztus 08. írta: VegaLife

Léböjt táborban jártam...

lebojttabor_montazs.jpgEgy hely, ahol különböző levek ivása mellett nem viszel be szilárd táplálékot, még gyümölcsöt és zöldséget sem eszel, nem rágsz semmit, és még sem vagy igazán éhes. Ez a hely az a léböjt tábor, amely a szerbiai Fekete-tó (Crna Bara) nevü településen került megrendezésre immáron sokadik alkalommal, nekem és férjemnek azonban életünk első léböjt tábora volt.

Crna Bara a falucska és a tábor, a szegénységhez közel, mégis gyümölcsözönben és emberi szeretetben bővölködő. Itt végre a civilizáció és annak ártalmai kevésbé vannak jelen, nem mérgezik a mindennapi életet. Egy hely, ahol az emberek egyszerűbben élnek, ruházkodnak, beszélnek, gondolkodnak és van értéke a kétkezi munkának, ahol a konyhakert adja az évi élelem egy nagyobb részét. Ez az a hely, ahol az ember csendben visszavonulhat, megpihenhet, feltöltődhet és új embereket ismerhet meg, gazdagodhat mások élettörténetei, tapasztalatai által. 

A jelenlévő 20-25 táborozóból csak négyen voltunk, akik először jártunk itt, mert ide az emberek visszajárnak Magyarországról, Németországból, Horvátországból. Felújított, régi vályogházakban egyszerű körülmények között szállásolnak el bennünket. A lé-kínálat gazdag (korlátlan) és sokfajta, köszönhetően a környékbeli gyümölcsfáknak, kerteknek és dinnyeföldeknek. Bátran állítom, a tábor felülmúlta várakozásainkat annak ellenére, hogy még sok fejlesztendő területe van. Szívesen visszamennénk. Csendben belopta magát a szívünkbe.

utcarol_hazba-horiz.jpg

Vese-, máj- és béltisztítással egybekötött léböjt tábor volt ez, ahol a béltisztítás két illetve három különböző formulával történt. Az egyik, amit napjában többször ittunk, az általunk "fekete-leves"-nek hívott aktív szén alapú por vízzel hígított itala. Ez nem csupán aktív szenet tartalmazott, hanem más egyéb dolgokat is. 1 kiskanálnyi port kb. 1.5 dl vízzel összeráztunk kis befőttes üvegben, majd mielőbb megittuk. Akik erre még ittak vizet, helyesen tették. Ez a fekete-leves a gyomorban besűrűsödött. A béltszitításhoz ezen kívül még 2 különböző kapszulát is szedtünk.

Várakozással telve mentünk el ebbe a kis falucskába, nem tudva pontosan, milyen lesz a böjt, nehéz, vagy könnyű, de Eleken való évekkel ezelőtti részvételünk miatt is vágytunk arra, hogy megerősítsük immunrendszerünket, feltöltsük szervezetünket sok-sok enzimmel és az angliai életből fakadó rossz szokásoktól valamelyest könnyebb legyen megszabadulni, egy új kezdethez alapot kapni. Szervezők ajánlották, hogy az érkezés előtti napokban 80%-ban igyekezzünk nyers ételeket fogyasztani. Igyekeztünk, készítettem is nyers kenyeret és egyéb nyers ételeket, de nem kizárólagosan fogyasztottunk nyerset ekkor.

A vesetisztítás a 2-6. napban reggeli és esti teával valamint csilis-citromos limonádéval történt. Egy aprónyi mellékhatásaként a veséim tisztulásának következtében az arcbőröm reggel-este zsírosabb volt a szokásosnál (inkább száraz vagy normál az arcbőröm). Kisebb pattanások jöttek ki a hajamhoz közel körben a homlokomnál és a halántékomon. Nem nagyon foglalkoztam vele, mivel nem volt erősen zavaró egyik sem és tudtam, ha a léböjtnek vége, ezek mind elmúlnak. Így is lett.

Májtisztítás pedig a 7-11. napban történt májtisztító teával valamint grapefruit-os, fokhagymás, gyömbéres itallal. Az egyik kapszulát már nem kellett szedni. Mellékhatásként nem tudom, hogy a már 5 napja tartó böjt hatásaként vagy a májtisztítás miatt jelent-e meg, de a nyelvem már nagyon lepedékes lett. (Elvégre is a rágás hiányzott a napjainkból.) Fogkefe-fogkrém páros még gyakrabb használatával orvosoltam.

A következőkben beszámolok arról, melyik napon mi történt és hogyan éltem meg a léböjtöt.

 

1. nap 

Belgrádból érkeztünk a táborba, egy helyi ember jött értünk és hozott el minket, mivel távolsági közlekedés nem a legjobb az országban. Az út Belgrádból kevesebb, mint 3 óra volt, nem autópályán, így láthattuk az ország bizonyos tájait.

Megérkezés után elfoglalhattuk szállásunkat, majd a regisztrációs lap  kitöltése után vérnyomás, vércukor és testtömeg mérés következett. Megérkezés napján mindenki dinnyét kapott vacsorára. Mondhatnám ALL YOU CAN EAT DINNYE (Amennyi csak beléd fér dinnye.) Meglehetősen kedvemre való volt, hiszen reggel már sikerült Belgrádban is felvágnom egy dinnyét és élvezettel fogyasztottam, mivel Angliában az édes, piros belsejű dinnye ritka. (Volt már idén részem édes dinnyében Angliában, de egy kezemmel meg tudom számolni, hányszor.)

Dinnye után kb. 1-2 órával 2 különböző kapszula bevétele következett, amelyek a béltisztításért felelősek.

A léböjt tábor nem lenne igazi, ha a testi bajok gyógyítása mellett a lelki egészségre ne figyelne. Lelki táplálékként előadás 10-15 percben, majd hamarosan takarodó, 9 órakkor. Korainak találják egyesek a takarodó idejét, de emlékeztetnek arra, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít, többet ér, mint az éjfél utáni. Nehezen alszom el. 

 

levek1_1.jpg

2. nap

Ébredés 5.30 körül, kissé nehezen kelek, de egész nap energiadús vagyok. A reggeli tisztálkodást vízivás és béltisztító formula (fekete leves) bevétele követi 6 órakor, majd fél 7-kor közös reggeli torna a füvön. Szép időre ébredtünk, jól esik a reggeli torna is. Tornát követően citromos csilis shake-t ittunk, majd lelki táplálék a reggeli gondolatokkal, amit a tea követett. Napközben pedig jött a dinnyelé, paradicsomlé, zöldséglé (ezen a napon céklalé), káliumleves és tea zárta a sort. Szuper, hogy nem volt korlátozva mennyit ihatsz. Dinnyeléből le is ment legalább 1 liter. A napi ivászatokat tornával, sétákkal, kirándulással, egészségügyi előadásokkal és rövid csendes pihenőkkel tettük változatossá.

Zöldségléként a céklalé, ahogy arra számítottam, enyhe hányingert okozott. Ez tipikus, mivel volt már máskor is, amikor otthon próbáltam natúr cékla levet inni. Bár tettem bele pár csepp fokhagymalét, de nem segített. Maga a cékla leve marta a torkom, hiába ittam rá utána bőséggel vizet. Pár óra múlva jött a káliumleves (az egyetlen nem nyers alapú lé, mivel zöldségleves sómentesen, átszűrve a zöldségektől, csak maga a lé), ami a hányingeremet helyre tette valamelyest, ezért az esti tea után ismét ittam káliumlevest. Így teljesen normalizálódott a gyomrom, nem volt már estére hányingerem. A 9 órási takarodó sem okozott gondot.

levek5_1.jpg 

3. nap

Ismét kellő energiával ébredtem. Székletem is volt már kora reggel, ébredést követően, annak ellenére, hogy nem eszünk, csak iszunk. Jól esett a reggeli torna. Nem kivántam mást csak vizet inni, azért a reggeli csilis limonádéval megpróbálkoztam, kb. 3 dl tudtam meginni ezen a reggelen.

Dél körül futni mentem, mert hiányzott az aktivabb mozgás. Sajnos a nagy meleg miatt nem ment tovább csak kb. 15 percig. Így visszatértem, lezuhanyoztam, ami jól esett nagyon. A reggeli 3 pohár szilva hajtó hatása miatt inkább nem mentem el kirándulni a csapattal óvatosságból, de nem volt végül semmi bajom a közel 1,3 liter szilvalétől. :) 

Délután uborkából és paradicsom készült a lé, ami különben egész jól esett. Nem fűszereztem se petrezselyem, se fokhagyma, se csili lével. Lágy volt, mintha símogatna.

 

levek6.jpg

 4. nap

Enyhe izomláz éreztette magát a végtagjaimban a reggeli torna és a futás eredményeként. Ezen a napon masszázst kaptam, ami nagyon jól esett.

Egyik néni 47%-os szívmüködéssel nehezen bírta a böjtöt, a gyomra miatt. Törődtünk vele, bátorítottuk. Gyömbéres levet kapott, ami a gyomrát segíti. Míg egy másik fiú (36) cukorfüggősége depresszióba csapott át, így megoldásként a konzultációt követően dinnyét evett. Ő különben Dél-Szerbiából biciklivel jött. Több száz kilométert tett meg kétkeréken. Beszél angolul, németül, szerbül és tanulgatott a táborban magyarul. Fogékony a nyelvekre. Mi angolul beszélgetünk vele.

Sárga és görögdinnye lé aranyozta be a napunkat. Később pedig a cékla almával már lágyabb és jobb, nem is okozott gyomorpanaszt mint a csak cékla a korábbiakban.

Káliumleveshez délután tettem fokhagymás lét, petrezselymes lét és csiliből egy keveset, így kicsit átverem az agyam, mivel hiányzik a só íze a levesből.

levek4_1.jpg

 

 5. nap

Minden rendben volt a mai napon. Jókat beszélgettünk a táborzó emberekkel. Szilva-alma a délelőtti édes ital, majd cukkini-tök lé, azután pedig paradicsom hagymával lé. Mindegyik nagyon ízlik. A néni feladta estefelé a böjtöt. Elgyengült teljesen. Azt gondolom az Ő korában (70+) és a szívének állapotában ez nagyszerű eredmény elsőre, különösen, hogy szívbetegeknek nem igazán ajánlják a léböjt tábort. Dinnyét kapott, mint az átállás 1. lépése.

Egészségügyi előadás keretében a Hunzákról volt szó, amit igen érdeklődve hallgattam. Egy nép, akik sokáig élnek és nehéz megközelíteni őket a magas hegyormok miatt. Híresek a gyümölcsaszalásról is. Saját maguknak aszalják a hidegebb hónapokra a barackot és más gyümölcsöket is.

Elalváskor nyugtáztam magamban, hogy a tábor felén túl vagyunk és semmi problémám. Se éhségérzetem, se erős hasmenésem. Minden normális. 

 

6. nap

Ma pihenő- és nyugalomnapra ébredtünk a táborba, így 1 órával később kelhettünk, nem 5.30-kor. A korábbi ébredést könnyen megszokta a szervezetem, így 6 előtt ébredtem, de pihengettem tovább.

Nagyon paprikás citromlé fogadott reggel, mint az utolsó vesetisztító shake. Szerencsére röviddel ezután a dinnyelé jó édes volt, le is csúszott 2.5 pohárral. :) Cukkini sötétzöld színben igazán finom volt petrezselyemmel.

Este a nyugalomnap zárás kicsit hosszabbra sikeredett, már nem bírtam végigülni, így korábban kijöttem és visszavonultam a szobánkba, ahol élveztem a csöndet és a nyugalmat. Olvasgattam egy könyvet is.

 

levek2_1.jpg

 7. nap

A nyugalomnap következtében sokkal pihentebb voltam, így az 5.30-kor esedékes ébresztő előtt már könnyedén felserkentem. Örültem, hogy végre fel tudok kelni az ébresztő előtt és futni menni. Nem vittem túlzásba, a  mobilom szerint 1.6 km sikeredett reggeli futasként. Jólesően leizzadtam tőle, így igazán remekül esett a zuhanyzás utána. Egész nap örömmel töltött el, hogy futással kezdtem reggel. Bárcsak a következő reggel is időben ébrednék és kelnék hozzá.

A reggeli shake és a tea új volt ettől a naptól kezdve, mivel már májtisztítás vette kezdetét. A shake citromfélékből, gyömbérből és fokhagymából készült. Jobban izlik, mint a vese shake, de csak 1 pohárral merek inni belőle, mert elhangzott, hogy annyi teát kell inni majd, amennyit a shake-ből iszunk, hogy az epehólyag jól működjön. A tea ízére pedig hallottam pár keserűbb véleményt a visszatérő táborozók közül. Megittam a teából is a fél literemet később, de nem volt vészes íze. Oké, nem a legfinomabb gyógytea, de ennél rosszabb ízű teák is vannak.

Sajnos 3 résztvevő csak 1 hétre tudott jönni, így tőlük a fincsi szilvalé után elbúcsúztunk. Sajnálom, hogy menniük kellett, mert jókat tudtunk beszélgetni mindegyikőjükkel, főleg, hogy a férfi egykor atomfizikus pályára készült, a férjem pedig fizikusnak egy időben, de végül mindketten az emberek "szolgálatában" kötöttek ki, így igazán sok közös témájuk volt.

Délután kaptam egy jó, 50 perces masszázst, ami még jobban segíti a böjt általi anyagcserémet. Mint megtudtam, az egészségügyi előadó kedden reggel haza kell, hogy utazzon. (Ő amúgy sem csinálta a léböjtöt, mivel az utóbbi időben édesapját is gondozta, plusz egy nagy házat, kerttel rendbe kell tartania, talán ezen okokból is nagyon lesoványodva érkezett. Régebbről ismerem őt, hiszen az egyik munkahelyemen én lettem az utóda.) A szervezők megkértek (miután időközben kiderült, hogy én vagyok a Vegalife.blog.hu írója), hogy kedden tartsak "receptklub"-ot olyan nyers és turmix receptekből, amik ötletet és segítséget adnak a böjt utáni átállásra. Míg férjem és a többiek egy része elment úszni a közeli tóra, én megpróbáltam összeállítani a recepteket. 

A délutáni káliumleves nagyon fini volt, nem tettem bele semmi plusz ízesítőt. Az esti májtea jobban esett mint reggel.

 levek3_1.jpg

 8. nap

Sikerült! Automatikusan felébredtem korábban, így 2.3 km reggeli futás össze is jött az ébredező falu utcáin.

Napközben megtartottam az egészségügyi előadást a receptjeim és a hozzá tartozó hasznos tudnivalók kapcsán. Jól sikerült. Már egy ideje nem is figyeltem, de ma eszembe jutott, és meglepve tapasztaltam, hogy nem zsíros a bőröm. Vesetea alatt végig az volt. Köszönhető a béltisztító kapszuláknak és a fekete levesnek, minden nap simán van székletünk.

Délután fél órában vacuum masszázst kaptam a combjaimra, elősegítve az ottani anyagcserét. Nagyon szuper volt!

 

9. nap

Fel voltam villanyozva, mert ma végre nem lovaskocsi program és tóban úszás várt ránk, hanem termálfürdő!!!! :) (Angliában erre nincs lehetőségem, így külön öröm számomra.)

Ugyanakkor valamiféle gyenge holtpontom ez a nap. Hiányzott az evés, ma először, mégha iható es sokszor finom leveket kapunk. Talán azért is, mert a termálfürdőben megcsapott a sült krumpli illata. A táborban nem volt nehéz elviselni a leves illatát, amikor főzték, de kikerülve a táborból, a megcsapott ételilat beindította a nyáltermelődésem annak ellenére, hogy a sült krumpli nem a kedvenc ételem egyátalán.

Mindenesetre a termálfürdő úszómedencéjében sikerült 1.1 km-t úsznom, majd áztattam magam, beszélgettem a többiekkel. Persze mi másról, ha nem kajákról, csak hogy kínozzuk magunkat :) Férjemmel arról is beszéltünk, mikor fogunk legközelebb pizzát enni. (Ami nagy kedvence.)

Este fél 8kor éreztem, hogy üres a gyomrom, igaz nem ittam fekete levest 2 óra után, csak zöldséglevest és kevés teát. A fekete leves pedig mindig segített eltelíteni.

Nagyon kívántam a barack húsába harapást, a ropogós dinnye evését, de a böjt mellett kitartottam, mivel tudom, már alig van hátra valami a táborból és a léböjtből.

 

levek7.jpg

10. nap

4.45-kor ébredtem magamtól. Ma is tartottam egy másik előadást, amire szintén felkértek. A csendes reggelt arra használtam, hogy készültem rá, mivel az 7.30-kor kezdődött. Élveztem, hogy mások még szenderegnek, én már ébren vagyok és hallgatom a csendet.

A tegnapi úszás nagyon jól esett, a mai napra a zentai piac meglátogatása volt a program. Mi is elmentünk. Ott aztán kívántam volna a sok fini gyümölcsöt és zöldséget, de nem szenvedtem tőle.

Délután orvosi méreckedést követően pár kilóval kevesebb voltam, vérnyomásom picit alacsonyabb a kezdetinél.

Kihagytam direkt a paradicsom levet. Már nem szerettem volna inni csak vizet. Mindössze fél pohár káliumleves után várom az esti teát.

Táborzárás délután, mivel újabb 4 embernek kellett hazamennie. Vacuum masszázst kaptam este megint. Szuper jó volt!

 

italok_lebojt_tabor2.jpg

11. nap

A búcsú napja. Ma mindenki befejezte a tábort. Reggel fekete-leves, majd shake, tea. (Ez utóbbi kettőből most 1,5 pohárral ittam). A levek után 2 órával végre az jöhetett, amit annyira vártam: felvágtam egy dinnyét, szépen ropogott, reccsent, mintha csak arra várt volna, mikor vágjuk meg. Kánaááán! :) Mézédes dinnye! Mértékkel ettem belőle, de tudtam, mielőtt elhagyom a tábort, még egyszer fogok belőle enni.

A dinnye után 2 óra múlva ittam egy kis alma-őszibarack gyümilevet, majd bő fél óra múlva nagyon édes szilvából ettem és indulás előtt 1 órával ismét dinnyével laktam jól. A repülőútra csomagoltam a szilvából és 4 szem barackot is. Repülőre szállás előtt 2-2 szem barack a délelőtti gyümölcsözön után és ezzel be is fejeztük a napi evést. Szerencsés hazaérést követően éjfél után aludtunk el. Reggel 6 körül azonban mindketten automatikusan keltünk. (Szerbiában az 7 óra.)

 
lovaskocsi_indul.jpg

 

Itthon

A nyers étkezést folytatjuk gyümölcsökkel az átállás jegyében. Férjem már várta, hogy mikor ehet párolt zöldséget, de megvárta, míg az átállás programja ezt lehetővé tette.

Igen, itthon, különösen Angliában a finom dinnye hiányában nehezebben megy az átállást tartani. De azért tesszük a tőlünk telhető legtöbbet és fokozatosan hozzuk vissza a zöldségféléket, magvakat. Gabonát még nem eszünk, de néhány napon belül az is bekövetkezik. Mindketten úgy gondoljuk, hogy amíg csak bírjuk, minél több nyers ételt fogyasztunk. A béltisztításnak, úgy mint máj- és vesetisztításnak is már vége, így most probiotikumot szedünk, hogy felépítsük vele a helyes bélműködést, ami a tisztítás követően nagyon szükséges. Prebiotikumokat pedig a zöldségek, gyümölcsök által sikerül. Igyekszem elhúzni az idejét annak, hogy bármi tésztát, vagy glutén tartalmú ételt magunkhoz vegyünk. Nem mintha bármelyikünk is gluténérzékeny lenne, hanem télen úgyis annyira jelen van a mindennapjainkban, hogy ez a léböjt egy új kezdetet kínált számunkra, amikor a lehető leghosszabb ideig igyekszünk pizzát, kenyeret, tésztát és társait nem enni.

A táborra visszatérve, azt gondoltam, nehezebb lesz. Néhány táborozót kicsit meglepett, hogy nincs fejfájásunk, rosszul létünk, semmi nagyobb problémánk a böjtből fakadóan. Ami azért kevésbé lepett meg minket, hiszen tábortól függetlenül is igyekeztünk egészségesen étkezni, élni. Mi már régóta nem eszünk húst, míg jó néhány táborozó úgy érkezett, hogy még a tábort megelőző hétvégén is húst fogyasztott.

Az alvásigényem még mindig alacsonyabb. Ma is nagyon korán ébredtem (5 óra körül), így a reggeli pirkadatot is ki tudtam használni arra, hogy befejezzem a léböjt tábori tapasztalataim.

Férjemmel évek óta beszéltünk arról, hogy jó lene egyszer elmenni egy léböjt táborba. Most végre összejött. Igaz, hogy nagy távolságot kellett legyőzni érte, de megérte a tapasztalatért és az egészségért. Crna Bara-n tervben van egy szeptemberi léböjt tábor is még idén, 2018-ban, ami megfelelő jelentkezési létszám esetén el is indul. Ha bővebben szeretnél a részletekről tájékozódni, az alábbi e-mail címen kaphatsz tájékoztatást: nemeta@tippnet.rs

A léböjt tisztítást mindenkinek ajánlom, aki szeretne megszabadulni a bélrendszerében felhalmozódott, oda nem szükséges anyagoktól. A léböjt által szervezetünk megtisztul, energikusabbak, frisebbek leszünk. További elönyeiröl egy másik alkalommal beszélek, amikor megosztom mások tapasztalatait.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr6814162261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.