Egyszerű natúr körtelekvár
2015. július 03. írta: VegaLife

Egyszerű natúr körtelekvár

kortelekvar_mentesen.jpgBalatonon jártunk, ahol szállásadónknak volt egy hatalmas körtefája, amiről csak úgy potyogtak a körték. Napjában kétszer-háromszor is felszedtük a puha fűből a gyümölcsöket, míg egy egész rekesszel simán tele lett. Elhozhattuk a körtéket, ott - érthetetlen módon - nem nagyon kell a tulajdonosnak. Így esett, hogy körtelekvárt főztem be. Óóó, hogy mennyire finom, és mennyire egyszerű! A körte, ahogy az alma is eleve tartalmaz pektint, így zselésíteni nem szükséges. A körték pedig magukban is finom édesek, meglepetésemre semmivel nem kellett édesíteni. Tehát semmi adalékanyagot nem tartalmaz ez a lekvár. Cukor, édesítő, tartósító, zselésítő nélkül készült.

A recept:

  

Hozzávalók:

  • nyári körte
  • víz
  • üvegek
  • befőzési fólia

 

Elkészítés:

Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul.

  • A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, a körték háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása
  • Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni:

Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat.


A lekvár elkészítése:

Miután alaposan átmostuk az összes körtét, kettő vagy négy részre vágjuk őket, majd odatesszük főzni. Az edény aljába kb. 1-2 dl vizet öntünk, megakadályozva, hogy a gyümölcs leégjen.  Kevés párolás után, átkeverjük, s ha úgy látjuk, hogy puhultak a körtedarabok, botturmix segítségével pürésítjük. Lehet teljesen sima püré, vagy ha szeretjük a gyümölcsdarabos lekvárt, akkor lazábban turmixoljuk. Amikor rotyog a gyümölcsszósz, a lekvár el is készült. Az üvegeket az alábbiak alapján megtöltjük:

A felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült lekvárt töltjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.

A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr327591970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thor vagyok 2015.10.19. 14:37:05

Helló, tetszik a recept, hogy ennyire egyszerű, csak annyi érdekelne, hogy nem is hámoztad és a csutkákat se vágtad ki?

VegaLife 2015.10.19. 14:44:49

@Thor vagyok: Szia! Nyári kis körtékből főztem, nem volt csutkájuk se nagyon. Főként jó puhák voltak, de vilmoskörtéből is hasonlóan készíteném. Csutkáját is belefőzném. Sokan nem tudják, hogy az alma, körte magja, magháza is értékes anyagokat tartalmaz. Amúgy olyan lédús volt a körte, hogy meg sem érezni a magokat a lekvárban. Ha almát vagy körtét eszem, igyekszem a magjait, magházát is megenni.

Thor vagyok 2015.10.19. 14:56:39

Azta! Nekem van egy ilyen körtefám, amiről főleg kidobálni szoktam, mert elkezd megromlani már a fán. Idén viszont fantasztikusan sikerült, szerintem legalább egy mázsával ajándékoztam el, és kétszer főztem én is be belőle (kísérletként vaníliásat és fahéjasat) és még mindig volna egyre való. Nálam most lettek szép sárgák, édesek és lédúsak, nyári kis körte korában még kemény volt mind. Láttam egy receptet muskotályos borral és szintén cukor nélkül, ott azt írta a szerző, nem hámozta, már az is elég valószínűtlennek tűnt, de ez a csutkás dolog méginkább. Pedig a befőzés legrosszabb része a hámozás-csutkavagdalás. Viszont ha te így, és jól sikerült, lehet hogy megpróbálkozom. A csutka amúgy is zselésít.

VegaLife 2015.10.19. 15:05:14

@Thor vagyok: Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök és egészségügyi témákban előadó az alma magházból és héjból is készült örleményt javasolja is bizonyos esetekben. Még okosmagos formulaként is kapható. Ezek után kidobni a körte esetében, igazán nem érdemes. :)
Örülök, hogy segítségedre lehettem! :)

Thor vagyok 2015.10.20. 22:12:31

@VegaLife: Igazad volt, remek lett. Eltűnt benne héj, csutka, mag, minden. Csak a kis bajuszkáját meg a szárát nem tettem bele. Megnyomattam egy tányérnyi fügével is, amit rokontól kaptam, hirtelen mentette a zimankóból a bokrairól. Egy szem cukor vagy édesítő se kellett bele, finom az íze. Köszi az ötletet.

VegaLife 2015.10.20. 22:14:51

@Thor vagyok: szívesen! :) örülök, hogy segíthettem!
Hmmmm...! Fügével biztos nagyon jó lett!
süti beállítások módosítása