Zöldséges rétes
2012. november 18. írta: VegaLife

Zöldséges rétes

zöldségesrétes.jpg

Napokig ott árválkodott az előre hajtogatott rétestészta a hűtőnk legfelső polcán. Mígnem eljött a nap, hogy szinte kiürült a hűtő és már csak ez maradt vissza a felhasználásból. Természetesen nem érdemelte meg ezt a sorsot, így gyorsan valami finomat készítettem belőle. Pároltam zöldséget és azzal töltöttem meg. Másnap ezt vittük magunkkal a munkába. Ilyet legközelebb is készíteni fogok!

A recept:

Hozzávalók:

  • 1 csomag réteslap
  • 30-40 dkg gyorsfagyasztott mexikói zöldségkeverék
  • ételízesítő vagy só
  • lilahagyma (elmaradhat)
  • fokhagyma
  • olaj
  • répacsíkok (elmaradhat)
  • piros paprika (kápia) karikák (elmaradhat

Elkészítés:


A fagyasztott zöldségeket megmossuk, 2 répát megpucolunk, felcsíkozzuk, majd kevés ételízesítővel vagy sóval és egy pár gerezd aprított fokhagymával megpároljuk.

A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. A megpárolódott zöldségek felét a rétes közepére halmozzuk. Ha van otthon, lila hagyma karikákat és pritamin vagy kápia paprikát vágunk rá, majd a rétes két szélét ráhajtjuk, a végeiket behajtjuk és a tepsibe fektetjük óvatos mozdulattal.

A másik adag réteslapokkal és zöldséggel hasonlóan járunk el. Amikor mindkettő a tepsiben pihen, kevés olajjal szintén átkenjük a tetejét és aranybarnára sütjük. Frissen, melegen nagyon finom, de remek és gyors étel nemcsak vendégség számára, hanem munkába, iskolába csomagolva is kreatív megoldás.

zöldségesrétes2.jpg zöldségesrétes3.jpg
zöldségesrétes4.jpg zöldségesrétes-1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr304911664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása