az a bizonyos GOFRI (waffel)
2012. május 09. írta: VegaLife

az a bizonyos GOFRI (waffel)

Gyermekkoromban, amikor Decsen nyaraltam egy házaspárnál, akik szüleimmel barátok voltak, emlékszem, egyik nap waffelt ettünk. (Waffel ugyanaz szinte, mint a gofri, csak attól függ, melyik országban kívánod fogyasztani. Németek és az osztrákok inkább waffelt esznek. Tésztában csak némi különbség van. Lényegében mindkettő esetben négyzetrácsos tésztaféleségről van szó.) Meg sem merem mondani, tizenegy-két évesen hány gofrit cuppantottam be. Csak azt tudom, hogy a másik két gyerekkel szemben én nyertem a gofrievő versenyt. De ez csak azért lehetett, mert akkoriban alig pár évvel voltunk túl a rendszerváltáson és waffelsütője annak volt, aki Németországból vagy Ausztriából hozott, vagy hozatott. Míg barátaink ilyen úton beszereztek gofrisütőt, addig mi csak egy alkalommal kölcsönkértük tőlük. Szép idők voltak azok! Ma már könnyedén hozzájuthatsz, ha bemész egy nagyobb üzletlánc hálózatának boltjába és az elektronikai részlegen körülnézel. Néhány éve mi is beújítottunk egyet - pár ezer forint volt.

Mivel nem az egészséges táplálkozás élfutára ez az étel, így az utóbbi időben igyekeztem elkerülni, noha mindig vágytam arra, hogy valahogy egészségesebben süssek néhány waffelt.  Mígnem egyik nap csak egy hirtelen gondolat átsuhant a szürkeállományomon, hogy igazából a palacsinta és a nokedli tésztája közötti átmenetet kellene reprodukálni.

Hát így született meg az a bizonyos GOFRI, tejmentesen és tojásmentesen, ellenben friss, ropogós tésztával.

 

  

A recept:

Hozzávalók:

  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 20 dkg fehér liszt
  • 1/2 l növényi tej
  • 1 csipet só
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál gyümölcscukor
  • 5 dkg lenmag (őrölve)
  • 5 dkg kókuszzsír


Elkészítés:

Gyorsabban elkészül a tésztája, mint maga sütés, de egy baráti együttlét, beszélgetés is észrevétlenné teszi a sütésre szánt 30-45 percet.

Először a száraz hozzávalókat elkeverjük, majd a növényi tejből kb. 3 dl segítségével átkeverjük a tésztát. A tejet felmelegítjük a kókuszzsírral együtt, így biztos, hogy jól elegyedik a kókuszzsír a tésztában. A felmelegített kókuszzsíros tejet hozzáöntjük a tésztához és alaposan átkavargatjuk. Amikor csomómentes, hozzáállunk megsütni a gofrikat.

A waffelsütőt először felmelegítjük. Amikor már elég meleg, a két belső talpát (alsó és felső) megkenjük kókuszzsírral, így elkerülve azt, hogy esetlegesen az első leragadjon.

A fenti mennyiségből kb. 10 db gofri lesz. A tésztát minden második megsült gofri után érdemes átkavarni, mert sűrűsödik. Lehetséges, hogy kevés vizet is hozzá kell keverni. A lényeg, hogy a tészta mindig a palacsintatésztánál valamivel sűrűbb legyen.

Az őrölt lenmag és a teljes kiőrlésű liszt rostban gazdagabbá teszi, cukorbetegeknek is így ajánlatos elkészíteni.

Aki sós gofrit szeretne készíteni, az egyszerűen a gyümölcscukrot kihagyhatja belőle. Kukoricapástétommal, vagy más zöldséges krémmel megkenve bizonyára ízletes csemege.

Fenomenálisan finom szilvalekvárral fogyasztottuk. A lekvárt férjem munkatársától kaptuk, valami szívességért cserébe. Ő készítette. Ezúton látatlanul is köszönöm szépen neki!

Szeretem az ilyen ajándékokat!:) Lekvár, olaj, hm....!:) Én is szoktam ilyenekkel kellemesen időt tölteni, de erről majd máskor írok.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr834498140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.