Téli vitaminturmix
2012. január 15. írta: VegaLife

Téli vitaminturmix

Több anyukától is hallottam, hogy a gyermeke egyszerűen nem eszik gyümölcsöt.

Azt is tudom, hogy az almát kevesebben választják, ha gyümölcsevésről van szó.

Méltatlanul nincs megbecsülve. Az emésztőrendszerre az egyik legjótékonyabb hatással van. Nem csak béltisztító, de alacsony vércukorszint esetén pótolja a szükséges glükózt. Sőt! a cukorbetegeknek is ajánlott a rendszeres almafogyasztás, hiszen a vékonybélen áthaladva, bevonja annak falát, így csökkenti a cukor felszívódását.

Olvastam azt is, hogy a várandós anyukáknál kimutatták, ha naponta fogyasztanak almát, csökken a születendő gyermek esetében az asztmás megbetegedésre való hajlam. Nyilván nem hiába mondható el az a tény is, hogy az anyatej után az első étel, amit a kisbabának adnak, az az almapüré.

Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy - bár savas gyümölcs - mégis a szervezetet lúgosítja.

Tény, hogy a citrusféléknek magasabb a C vitamin tartalma az almához képest, de az alma emellett tartalmaz cinket, fluort, foszfort, káliumot,  kalciumot, jódot, magnéziumot, nátriumot és szelént.

Azok a szülők, akik gyermeküket nem tudják gyümölcsevésre könnyen rábírni, készítsenek egy nagy pohár turmixot nekik reggelente. (Ha hétköznap nehezen megoldható, akkor legalább hétvégenként.) Így biztos jól és egészségesen indul a nap. Ehhez adok most ötletet a következő téli vitaminturmixszal, ami finom, télen, a piacokon megtalálható gyümölcsökből áll.

A recept:

Hozzávalók:

  •  3-4 szem érett körte
  • 2-3 szem alma
  • 3-4 szem kivi
  • 1 narancs

 

Elkészítés:

Az almákat apróbb darabokra vágva a turmixgépbe dobjuk. Majd a körtéket is feldaraboljuk és hozzáadjuk. Végül a narancsot gerezdekre szedjük, a kivit megfosztjuk héjától, 4 részre vágjuk, beledobjuk a gépbe. Mielőtt turmixolnánk, kb. 1 dl vizet hozzáöntünk és indulhat a turmix. Nem diétázóknak, édes szájúaknak lehet hozzá egy-két evőkanál mézet tenni, vagy növényi tejet, tejport. Én egyikkel sem akartam az egészséges mivoltát "elrontani".

Szinte energiával, élettel töltött fel bennünket ez a reggeli ínycsiklandó vitaminos turmix.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr553549338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.