Tojáskrém
2011. november 20. írta: VegaLife

Tojáskrém

Tudta a Kedves Olvasó, hogy milyen világnapot "ünnepelünk" október második péntekén?

1999 óta nem másét, mint a TOJÁS világnapját.

Október második péntekje már egy hónappal elmúlt, azonban én csak most tudok feltenni egy igazi tojásos receptet, amit reggelire, vacsorára, partyra is készíthetünk.

Tudom, a tojás megosztja a vegák társaságát.De nem várható el mindenkitől az, hogy tojásmentesen étkezzen. Így aztán ezt a receptet az ovo-vegetáriánus és húsevő Olvasók számára ajánlom.

A recept:

Hozzávalók:

  • 5 db tojás
  • 15 dkg margarin
  • hagyma
  • ételízesítő
  • mustár

 

Elkészítés:

A megmosott tojásokat keményre főzzük. (Forrástól számított kb. 10-12 perc)

Egyesek szerint, ha a vízbe teszünk egy csipetnyi sót, könnyebb lesz a tojás héját lehúzni. Mások pedig úgy tapasztalják, hogy főzés után hideg vízbe rakva lehet a héját könnyebben lefejteni.

Miután megszabadítottuk a tojásokat a héjuktól, felaprítjuk őket. (Én tojásszeletelőt használtam hozzá.)

A margarint mikróban vagy kis gáz felett megpuhítjuk. (Nem kell folyósra, csak könnyen kenhetőre. Hozzáadjuk a felvágott hagymát, egy kevés ételízesítőt és egy kiskanálnyi mustárt, esetleg őrölt borsot. Ezekkel a margarint kikeverjük, majd hozzáadjuk a feldarabolt tojásokat. Ismét átkeverjük.

Ezzel kész is a tojáskrém. Kenyérre, vagy bagettszeletekre kenve, paradicsommal, paprikával, vagy jégsalátával nagyon finom. Gyors étel, ha szendvicses tálakkal szeretnénk készülni a baráti összejövetelekre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr813398154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.