Kenyér - alaprecept
2011. október 16. írta: VegaLife

Kenyér - alaprecept

Ha birtokodban van a kenyér alapreceptje, megnyílik előtted a pékvilág ezen szegmense.

Alaprecept segítségével nem csak kenyérsütőben sütheted meg kenyered, de ötleteid és az én blogom segítségével számtalan egyéb mesterművet készíthetsz.

A recept:

Hozzávalók:

  • 2,7 dkg friss élesztő
  • 3,5 dl meleg víz
  • 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 35 dkg fehér liszt (BL-55)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dkg só
  • 3 dkg lenmag
  • 3 dkg szezámmag
  • 3 dkg napraforgómag

 

Elkészítés:

A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.

Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.

Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.

Közben elővesszük a többi hozzávalót.

Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.

Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a megfelelő program kiválasztása után megsütjük a kenyeret.

 Természetesen lehetséges úgy is megsütni, hogy csak dagasztó-kelesztő programra tesszük be, majd a megkelt tésztát a sütőben kenyérformában sütjük ki.

Továbbá ebből a kelt tésztából számtalan dolgot készíthetünk.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr83306391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Namely 2014.05.09. 11:12:40

Hát most mit mondjak: nem sikerült megcsinálnunk, elrontottuk, így vettünk kenyeret. Nem baj, megpróbáljuk még máskor is.... :DDDDDDDD

VegaLife 2014.05.09. 11:48:14

@Namely: Vajon mi lehetett az akadálya, hogy nem sikerült?
Kenyérsütő gépben készült (volna)? Első kenyér?

Namely 2014.05.09. 12:30:53

@VegaLife:
első kenyér lett volna, de valamit nagyon elszúrhattunk, mert szörnyű lett... :DDD
Nem gépben lett volna. Talán itt dőlt el????

VegaLife 2014.05.09. 12:42:06

@Namely: Hogy érted, hogy szörnyű lett, nem sült meg, vagy a sütésig el sem jutottatok? :) Amúgy az első kenyér általában nem mindenkinek sikerül - elsősorban gépben, de van, akinek kézzel sem jön össze.
Segítenék, ha tudnám, mit tapasztaltatok...:)

Namely 2014.05.09. 13:08:08

@VegaLife:
hát nem volt mérlegünk, és sacc/kb-ra tettünk bele mindent. Szerintem nem lett valami gáz tészta formájában, betettük, és az egész össze volt töredezve a végére és kesernyés íze lett (valami belekerülhetett?????).
ötlet?

VegaLife 2014.05.09. 13:32:37

@Namely: Kesernyés íze akkor lehetne, ha pl. rozsliszttel vagy ecettel dolgoztatok. Összetöredezve attól lehetett, ha nem elég jól kelt meg a tészta, esetleg nem sült át. Persze ezek csak találgatások részemről. Amúgy szerintem, az elsőnél érdemes mindenképp a méréseket elvégezni, legfeljebb mérőpohárral, aztán már könnyebb a következő. Sok sikert a továbbiakhoz! :)

Namely 2014.05.09. 14:38:26

@VegaLife:
Köszi, remélem meglesz.... :)